Sok néző előtt, kiváló hangulatú mérkőzésen tudott visszavágni U14-s csapatunk a Sopronnak a tavasszal elszenvedett egyetlen vereségért.
RészletekHamar gólokká érett a fölény a Nagykanizsa elleni találkozón, már az első játékrész végén 2 góllal mentek a mieink.
RészletekU16-os csapatunk is itthon tartotta a 3 pontot a PVSK elleni mérkőzésen.
RészletekHétszer is betalált a Pécs kapujába U17-s korosztályunk.
RészletekBár a múlt heti vereség után matematikailag is kiesett felnőtt csapatunk az NBIII-s bajnokságból, játékosaink az utolsó három fordulóban is szeretnék megnehezíteni az ellenfelek dolgát. A Bicske el...
RészletekRemek játékkal rukkolt elő U19-s korosztályunk az országos bajnokság szezonbeli utolsó hazai mérkőzésén.
RészletekHullámzó teljesítményt nyújtott korosztályunk idegenben, 3:1 arányú vereség lett a vége.
RészletekA tabella első helyén tanyázó Gyirmót otthonában 3:2 arányban nyert fiatal csapatuk.
RészletekLegutóbbi három mérkőzésén nem tudott nyerni, így biztossá vált, hogy ősszel már nem folytathatja az NBIII-s bajnokságban felnőtt csapatunk.
RészletekMár az első huszonöt percben 4 gólt lőtt fiatal csapatunk a székesfehérvári Főnixnek.
RészletekA Szeged otthonában lejátszott hétközi fordulón viszont már sajnos nem jött össze a pontszerzés.
RészletekA Sárvár elleni gólzáporos sikerrel javított a bajnokságban megszerzett gólok arányán U14-s korosztályunk.
RészletekA Budaörs elleni találkozó 0:0-s döntetlennel végződött, a Veszprém pedig az utolsó percben szerzett egyetlen góljával nyerte meg a fiatal csapatunk elleni találkozót.
RészletekA Tapolca ellen idegenben, a Pápa ellen hazai pályán nyert csapatunk. Utóbbi mérkőzésen a tavaszi szezon egyik legjobb játékával rukkoltak elő a srácok.
RészletekAz Ajka és az Üstökös elleni mérkőzéseket is behúzta az U14.
Részletek4:1 arányú győzelmet aratott U16-os korosztályunk a Király elleni mérkőzésen.
RészletekNem tudott gólt rúgni U15-s korosztályunk a Főnixnek.
RészletekHiába dolgozott ki több gólszerzési lehetőséget is felnőtt csapatunk, az ellenfél egy véleményes büntetőből szerzett góllal nyerte meg a mérkőzést.
Részletek5:2 arányban nyert U13-s korosztályunk vasárnap délelőtt a Balatonalmádi ellen.
RészletekAz első félidőben magabiztosabban futballozott a vendég Kaposvár együttese.
RészletekItthon tartotta a 3 pontot a Kaposvár ellen U17-s korosztályunk szombaton.
RészletekAz U12 sima győzelmet aratott, az U13 szoros meccsen maradt alul.
RészletekA második félidőben egy alig negyed órás rövidzárlat ideje alatt kapott ki NBIII-s felnőtt csapatunk.
RészletekSikerrel vágott vissza fiatal korosztályunk az ősszel elszenvedett vereség után a helyenként durván és sportszerűtlenül játszó Goldball együttesének.
RészletekKimaradtak a helyzetek a II. Kerület elleni találkozón.
RészletekEzúttal a Győrújfalu együttesét fogadta és aratott ismét nagy arányú győzelmet U14-s csapatunk.
RészletekA tabella 2. helyét elfoglaló Kecskemét otthonában szenvedett vereséget az Országos Alapban szereplő U19-s korosztályunk.
Részletek9:1 arányban nyert U16-s korosztályunk a Budaörs otthonában.
RészletekSajnos egyik gárdának sem ment a játék, az U12 és az U13 is vesztesen hagyta el a pályát.
Részletek1:1-s döntetlent játszott az MLSZ Országos Alap csoportjában szereplő U19-s korosztályunk a Zugló ellen.
RészletekMLSZ Regionális U15 Kiemelt Nyugat 22. forduló
Haladás VSE - Budaörs 0 : 0
HVSE 15: Andor Olivér, Horváth Rámiró, Horváth-Barton Milán, Churchward Samuel, Nagy-Foki Bence, Tasnádi Zsombor, Vígh-Tamás Csanád, Kránitz Balázs, Papp Márk, Bázsa-Csuszi Kristóf, Erdélyi Lorenzó, Farkas Zoltán, Hende Mátyás, Zsoldos Szebasztián, Horváth Milán, Kovács Marcell, Csutorás Mátyás, Kápolnási Botond
Edzők: Iszak Gábor, Somfalvi Péter
- Nem sikerült a győzelem hazai pályán a Budaörs ellen. Jól kezdtünk, több lehetőségünk is volt a vezetés megszerzésére, de ezeket sorra elhibáztuk. Ezután kiegyenlítetté vált a játék, nem tudtunk minőséget produkálni sem a középpályán, sem a támadósorban és meggyűlt a bajunk a labdakihozatalokkal is. Kevés helyzetet alakítottunk ki és az eltervezett mozgásokat sem tudtuk kivitelezni sem a játékszervezésben, sem a védelmi vonal áttörésben - mondta el a mérkőzés után Iszak Gábor, a csapat trénere.
MLSZ Regionális U15 Kiemelt Nyugat 23. forduló
Veszprém USE - Haladás VSE 1 : 0 (0:0)
HVSE U15: Andor Olivér, (Horváth Ramiró - Horváth Ágoston, (Horváth-Barton Milán), Erdélyi Lorenzó, Churchwald Samuel, Papp Márk - Kránitz Barnabás, Kápolnási Botond, Farkas Zoltán-Bázsa-Csuszi Kristóf, Hende Mátyás, (Zsoldos Szebasztián),Csutorás Mátyás, (Jákói Zsolt)
Edzők: Iszak Gábor, Somfalvi Péter
- Különböző okok (sérülések, betegség, ballagás) miatt hét fős kerettel készültünk a veszprémi mérkőzésre. Ismét a csütörtökön bajnokit játszó U14-es korosztályból töltöttük fel a kezdő csapatot, hatan voltak pályán közülük, ketten pedig a kispadon foglaltak helyet. Végig fegyelmezetten, a taktikai utasításokat betartva játszottunk, ám az utolsó percben egy védelmi hibát kihasznált a hazai csapat és begyűjtötte a három pontot. Pozitívum még, hogy súlyos sérülése után visszatérhetett a pályára hat hónap után Zsoldos Szebasztián - számolt be Iszak Gábor, edző.